Darabokra is szedhetik a brit bankokat egy válság esetén
Nagy-Britannia bankjaival közölték a hétvégén, hogy széttörhetik őket, ha egy újabb nagy válság csap le a gazdaságra.
Nagy-Britannia bankjaival közölték a hétvégén, hogy széttörhetik őket, ha egy újabb nagy válság csap le a gazdaságra.
Hiába ütött meg Wall Street-ellenes hangot Donald Trump a kampányában, megválasztása hatalmas ralit hozott a bankrészvényeknél. A hat legnagyobb amerikai bank vezérigazgatója az elnökválasztás óta eltelt három nap alatt 159 millió dollárt keresett - becsülte meg a Forbes.
Az elemzői várakozásoknál jobb bevételi és egy részvényre jutó nyereségről számolt be a Bank of America ma közzétett, harmadik negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében. A nagybank a szeptember végéig tartó három hónapban 21,64 milliárd dolláros bevételt és 34 centes EPS-t ért el. A nyitás előtti kereskedésben a bank részvényei 1,5%-os pluszban tartózkodnak.
A legjobban kereső amerikai bankár több mint 5 milliárd forintnak megfelelő fizetést vitt haza tavaly, ironikus módon ráadásul pont egy olyan cég vezetőjéről van szó, ahol most pattant ki az elmúlt évek egyik legnagyobb bankbotránya. A JP Morgan vezetői is előkelő helyen szerepelnek a tavaly legnagyobb fizetést hazavivő, S&P 500-tag bankok listáján; a cég üzletágvezetői többet keresnek, mint egyes konkurens pénzintézeteik vezérigazgatói. A USA Today összeszedte a tavaly legtöbb fizetést és bónuszt hazavivő bankárok listáját (részvénypaketteket nem számítva), átlagosan egyébként 8 millió dolláros (azaz körülbelül 2,2 milliárd forintos) fizetéssel gazdagodhattak az S&P bankjainak vezérigazgatói tavaly.
Az elemzői várakozásoknál jobb bevételi és egy részvényre jutó nyereségről számolt be a Bank of America ma közzétett, második negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében. A nagybank a június végéig tartó három hónapban 20,6 milliárd dolláros bevételt és 36 centes EPS-t ért el. A nyitás előtti kereskedésben a bank részvényei 0,44%-os pluszban tartózkodnak.
A piaci várakozások szerint egyöntetűen romlott a legnagyobb amerikai bankok teljesítménye a második negyedévben tavalyhoz képest. Bevételét egyedül a Wells Fargo, adózott eredményét pedig egyedül a Goldman Sachs növelhette a hat legnagyobb közül. A Brexitnek valószínűleg még csak a szele érintette a bankok pénzügyi teljesítményét a második negyedévben, a neheze még csak ezután jön. A banki gyorsjelentési szezon a JP Morgannel ma veszi kezdetét.
Már a harmadik negyedév végére 300-is erősödhet a forint az euróval szemben, mivel a pozitív fundamentumok ellensúlyozzák a rövidtávú kockázatokat - derül ki a Bank of America-Merrill Lynch (BofA-ML) szerdán kiadott elemzéséből. Az amerikai bank szakértői szerint a legnagyobb kockázat az MNB esetleges további lazítása, ami esetleg keresztbe tehet a forintnak.
A Bank of America a Brexit miatt feladhatja brit kártyaüzletágának eladási szándékát, mivel több érdeklődőnek is gondja akadt a 7 milliárd eurósra becsült vételár összeszedésével - írja a Financial Times.
Újabb piacfelforgató startup cég juthat óriási hitelhez. Tegnap az Uber tervezett 2 milliárd dolláros hitelfelvételéről számoltunk be, ma az Airbnb-vel kapcsolatban merült fel, hogy hamarosan 1 milliárd dolláros finanszírozáshoz juthat - írj a Reuters.
Az elmúlt évek mintegy 40 ezres leépítése után újabb 8 ezer fővel csökkentheti létszámát lakossági üzletágában a Bank of America, a digitalizáció ugyanis jelentősen szűkíti a back-office és ügyfélszolgálati dolgozók iránti igényt - írja a Financial Times.
A Bank of America úgy döntött, ezentúl minden általa értékesített befektetési alapot átvilágít, és csak a népszerű és jó teljesítménnyel rendelkező alapokat kínálja ügyfeleinek. A döntés mintegy 3500 alap átvilágítását jelenti, ami másfél évig is eltarthat - írja a Reuters.
Siralmas első negyedévre számítottak az elemzők az amerikai bankok háza táján, és igazuk is lett: 2011 óta nem látott mértékben esett vissza például a hat legnagyobb amerikai bank bevétele. A visszaesés mértékét azonban túlbecsülte a piac.
Stagnálással fejezték be a csütörtöki kereskedést az amerikai vezető részvényindexek, azaz az elmúlt hetek intenzív emelkedése után megtorpantak a történelmi csúcsdöntés közvetlen közelében. Az olaj végül esett a vasárnapi kulcsfontosságú dohai tárgyalások előtt, a részvénybefektetők pedig óvatosságot mutattak a péntek hajnalban megjelenő kínai GDP-adat előtt.
Verte az elemzői várakozásokat a Bank of America az első negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében: 0,21 dolláros egy részvényre jutó nyereségével kis mértékben ugyan, de meghaladta a 0,2 dolláros várakozásokat, emellett 20,9 milliárd dolláros bevétele is meghaladta a 20,3 milliárdról szóló várakozásokat. A profitban viszont 18%-os csökkenést szenvedett el a nagybank a világgazdaság lassulása és az amerikai kamatemelés okozta bizonytalanságok miatt. A bank részvényei jelenleg 1,16%-os mínuszban vannak a nyitás előtti kereskedésben.
Öt a legnagyobb amerikai bankok közül, mint a JP Morgan Chase, vagy a Bank of America, megbukott azon a felügyeleti teszten, amely az úgynevezett "végrendeletüket" vizsgálta, vagyis azt, hogy miképp számolnák fel magukat a pénzintézetek, ha csődbe mennének - írja a New York Times.
Arról is szavazhatnak a részvényesek a JP Morgan és a Citigroup idei közgyűlésén, hogy feldarabolják-e ezeket a nagybankokat - írja az amerikai The Wall Street Journal. Elemzők szerint valószínűtlen, hogy a részvényesi kezdeményezést támogatni fogja a tulajdonosok többsége.
Az iparágban szokásosnál is nagyobb létszámleépítésre készül a Bank of America a tőkepiaci és befektetési banki üzletágában - írja a névtelen forrásokra hivatkozva a Financial Times.
Az Egyesült Államokban több nagybank, a JP Morgan, a Bank of America és a Wells Fargo is érintéses (NFC-s) ATM-eket vezetne be, és a jelek szerint az Apple Pay és az Android Pay mobilappokal is készpénzt lehet majd felvenni, kártya nélkül - írja a Techcrunch.
Az elemzők által várt 19,86 milliárd dolláros bevételhez képest 19,5 milliárdról adott számot a Bank of America a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentésében. Az egy részvényre jutó nyereség 0,28 dolláros értékével csak kicsivel haladja meg a várt 26 centet. A nyitás előtti kereskedésben már 1,87%-os pluszban van a bank részvényárfolyama.
Több mint 50-et számoltak fel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Ennek nem fognak örülni Kijevben.
Kijev leggyengébb egységeit találták meg az oroszok.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.